Boldog karácsonyt!

Nem indult túl jól az ünnep. Tegnap elméreteztem a tepsit. (Na jó, tudtam, hogy melyikben kellett volna sütni, de abban, pont egy másik süti sült.) Szóval nagyobb volt a tepsi, mint a sütemény, ezért a lekvár és a tojáshab is lefolyt, trutyi lett az egész, mérges lettem, a kukában landolt az egész. Ma Zoli hívott, hogy segítsek behozni a fát, mert nehéz. Kimentem. Mondta, h a vastagabb végét fogjam, mert az könnyebb, ő majd fogja a tetejénél. Jó, fogtam. Elindultunk. Reccs. Iszonyú káromkodás. Letört a fa teteje. Mondjuk inkább eltört az utolsó kb 45 cm-nél. Zoli tiszta ideg. Győzködöm, nem baj, jó lesz az úgy is, meg nem is látszik, épp hogy csak elrepedt. Bevittük, felállítottuk. (Előtte negyed órát kerestük a fúrót, mert nekünk szuper karifa talpunk van, nem kell belefaragni a fát. Nem találtuk. Nem baj, jó a csavarhúzó is.) Szóval felállítottuk a fát, és azonnal észrevettünk két dolgot: 1. Baromi görbe a fa, 2. nem fér el az étkezőben nemhogy csúcsdísszel, még nélküle sem. A vacsora készítésénél először beleakadt az ujjam a süllő fogába, utána a Zoli csípte oda a hal fogához, amikor a krumplit próbáltuk beleerőszakolni a szájába. (A süllő szájába.) Utána nem fért bele a serpenyőbe, metszőollóval kellett a hurkapálcát rövidebbre vágni. Más talán nem történt, de ez is elég volt bőven.


Egészben sült süllő
Hozzávalók:
1 db közepes süllő
citromos füstölt só
krumpli, bambusz pálca, olaj

A halat megpucoljuk. Vigyázzunk, az uszonyában lévő tüskékkel. Kívül-belül sózzuk. A száját szétfeszítjük és egy krumplidarabot erőltetünk bele. Így sütés után citromgerezddel tudjuk díszíteni. A halat fejénél és farkánál fogva kifli alakúra görbítjük, és egy pálcát átszúrva rögzítjük ebben a pózban a halat. Kevés liszttel megszórjuk és forró olajban oldalanként 6-8 perc alatt megsütjük. A krumplit citromgerezdre cseréljük, a pálcát óvatosan kihúzzuk. Tálra állítjuk, kötetet rendezünk köré, és kész is az elegánsan retró karácsonyi fogás. Köretként rizst, és párolt fokhagymás spenótot rétegeztem amit pirított mandulával szórtam meg.





Fácánfilé gránátalma ágyon


Hozzávalók:
főtt fácánhús
kolozsvári szalonna
gránátalma
gránátalma szirup

Fácánlevest készítettem. Galambot szerettem volna, de meggyőzött az ára. Ezért fácánleveshúst vettem. Mivel a csomagban benne volt a combja is, arra gondoltam, lesz belőle egy plusz fogás. Mikor megfőtt a levesben, kivettem, lefejtettem a húst a csontról. A kolozsvári szalonnából vékony szeleteket vágtam. Ráfektettem a húst, feltekertem, kevéske olajon pirosra sütöttem. Tányérra gránátalma magokat tettem, erre került a húst. Kevés gránátalma sziruppal megöntöztem. A kolozsvári füstösségét remekül kiemelte a gránátalma savanykássága és a szirup édessége.




Megjegyzések

Mofarguru üzenete…
Hmm...ahogy olvasom, nem ment minden zökkenőmentesen. ;) Azért remélem (mint a mesében) "minden jó, ha vége jó". Viszont le a kalappal, nagyon szuperül néz ki amit elkészítettél. Gondolom biztos finom is volt.
Lilla üzenete…
Nagyon finom volt minden. A hideg előétel (zsírjában sült libamáj almaágyon sütőtökpirítóssal, a leves (fácánesszencia leves fürjtojással) és a desszert is (citromos-diós szelet) is.

u.i: Tudom, neked a dió miatt ez kevésbé hihető :-)

Népszerű bejegyzések