2012. február 18., szombat

Lecsós tarhonya

Kedvencünk. Szerintem nem is kell róla sokat beszélni. 



Hozzávalók:

1,5 kg paradicsom
1,5 kg paprika
füstölt szalonna
füstölt kolbász
kolozsvári szalonna vagy füstölt sonka
2 fej vöröshagyma
25 dkg tarhonya

A szalonnát, kolbászt, sonkát felkockázzuk vagy vékony csíkokra vágjuk, zsírjukra pirítjuk. Na igen, mi nem a vega változatot részesítjük előnyben. :)



A paradicsom héját lehúzzuk, gerezdekre, a hagymát félkarikára vágjuk és a szalonnához adjuk. Fedő alatt pároljuk. Közben a paprikát felkarikázzuk, ízlés szerint erőspaprikát is tehetünk bele, vagy chilipelyhet is használhatunk ízesítésre. A paprikát is a paradicsomhoz adjuk és tovább pároljuk. 



Közben a tarhonyát 1 ek olajon aranybarnára pirítjuk, sózzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy bő 2 ujjnyi vastagon ellepje. Fedő alatt megfőzzük. Ha megpuhult, a lecsóhoz heverjük.


2012. február 2., csütörtök

Almakenyér

Nővéremék minden ősszel hoznak egy rakat almát. Mindig örülök neki, mert almából remek süteményeket lehet készíteni. Jó, ez az almakenyér nem egy ízorgia, de egy pohár tejjel / kakaóval / teával kitűnő reggeli / uzsonna válik belőle. 



Hozzávalók:

4 db tojás
10 dkg cukor
15 dkg barnacukor
1/2 csomag sütőpor
25 dkg liszt
1 tk őrölt fahéj
1 db citrom reszelt héja
3 db alma

Robotgéppel keverjük fehéredésig a cukrot a tojásokkal.  A lisztet keverjük el a fahéjjal, sütőporral, citromhéjjal és keverjük a cukros tojáshoz. Az almákat hámozzuk meg, magházukat  vágjuk ki, és kockázzuk fel kb 1x1 cm-es kockákra. Keverjük a masszához. Vajazott őzgerincformába simítjuk és előmelegített sütőben kbb 55 percig / tűpróbáig sütjük. 


Egyszerű desszertkenyér, amit tényleg csak úgy összedob az ember. Ennek ellenére érdemes kipróbálni, akár a munkahelyre vagy az iskolába is csomagolhatunk belőle 1-1 szelettel tízóraira vagy uzsonnára. Az almakockáknak köszönhetően napokig friss marad. 


2012. január 31., kedd

Lasagne al forno

Nem mondom, kissé macerás lasagnet készíteni, de megéri a fáradtságot, mert nagyon finom. Nem véletlen, hogy Zoli imádja. És az sem, hogy eléggé ritkán csinálok. Ha hétköznap este nem is, de egy hétvégén mindenképp próbáljátok ki!



Hozzávalók a töltelékhez:

50 dkg darálthús (legjobb marha és sertéshús keverékéből készíteni)
10 dkg panchetta (jó a kolozsvári szalonna is helyette)
1 ek vaj
1 fej vöröshagyma
1 db nagyobb sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 db kicsike zeller
2 gerezd fokhagyma
1 db csirkemáj
2-3 db paradicsom
3 dl húsalaplé v víz
2 dl száraz vörösbor (én most egy toscan vörösbort, Corsi-t használtam)
1 tk oregánó
frissen reszelt szerecsendió (nem kell túlzásba vinni)
1 dl tejszín
1 db tojás
só, bors


Hozzávalók a besamelhez:

12 dkg vaj
liszt
8 dl tej
frissen őrölt szerecsendió
1 dl tejszín
parmezán

Hozzávalók:

lasagne tészta
mozzarella
parmezán
paradicsom, padlizsán (ezek teljesen elhagyhatók, bár Olaszországban délen gyakran készítik padlizsánnal)

A gyökérzöldségeket, hagymát, fokhagymát apróra daraboljuk és a vajon megpároljuk. 


 Rádobjuk a szalonnát, kiolvasztjuk. Hozzáadjuk a húst és csak addig pároljuk, amíg szín kap, de nem pirul meg. Fűszerezzük. A májat elkaparjuk, vagy egészen-egészen apróra vágjuk és azt is hozzá adjuk. A máj jobba kiemeli a az összetevők ízét, el is hagyhatjuk, de ha van otthon, akkor mindenkép tegyünk bele! Felöntjük a borral, elforraljuk az alkoholtartalmát. Hozzáajuk a héj nélküli, feldarabolt paradicsomot és a húsalaplét. Lefedjük és lassú tűzön 1 - 1,5 órán át fedő alatt pároljuk. Közben ne feledkezzünk meg néha megkeverni és a folyadékot pótolni. Ha a hús megpuhult, levesszük a tűzről, hozzákeverjük a tejszínt. Nagyjából 10 percet várunk, hogy kicsit hűljön és hozzákeverjük a tojást is. Ezek lágyítják,  gazdagítják az ízét és a tojás segít összetartani a tölteléket is.
A besamelhez a vajat megolvasztjuk, beleszórjuk a lisztet és aranyszínűre pirítjuk. Felöntjük a tejjel és alacsony hőfokon 5-10 perc alatt besűrítjük. Lágyítjuk a végén a tejszínnel, fűszerezzük és ízlés szerint reszelünk bele parmezánt. 
Egy tűzálló tálat kivajazunk, kevés húsos ragut teszünk az aljára. Befedjük egy réteg tésztával. A tésztát nem kell előfőzi, szárazon tehetjük a tepsibe. A tésztára megint húsos ragut teszünk. Nem kell vastagon tenni, bőven elegndő, ha vékonyan fedi a tésztalapot. Az csak itthon szokás, hogy a tésztaételek tocsognak a raguban. Ez felesleges. A ragu ízét akkor is kitünően érezhetjük, ha nem fojtjuk bele a tésztát. 


A ragura felkarikázott mozzarellát teszünk. Nem kell, hogy összeérjenek a sajtkorongok, sütés közben úgyis megolvad, összefüggő réteget fog képezni. 



Ezt a réteget tésztával fedjük, amit besamellel öntözünk meg. Erre ragu, sajt majd tészta kerül. Besamellel folytatjuk. Így haladunk, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére ragu majd besamell kerüljön. Ezt vastag rétegben megszórjuk reszelt parmezánnal. 180C-on 35 percig sütjük. 



Ha teszünk bele paradicsomot / padlizsánt, akkor azt a ragu és a sajtréteg közé tegyük. A padlizsánt karikázzuk fel, sózzuk be, hagyjuk állni 30 percet, hogy kesernyés levét kiengedje. 











2012. január 28., szombat

Chicken tikka masala

Kedvenc indiai ételünk a tandoori csirke mellett. Igaz, pár hónapja nem kívánom az intenzív indiai ízeket, de szeptemberben végiglátogattuk a legjobb indiai éttermeket. Általában havonta egyszer készítettem ilyet. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Hamarabb elkészül, mint ahogy megfő a rizs hozzá. Pont ezért volt úgy is, hogy a Körúton található számtalan keleti élelmiszerüzlet egyikében inkább vettem indiai kenyeret, naan-t és azzal ettük. 



Hozzávalók:
1 egész csirkemell filé
2 db paradicsom
3 ek olaj
1 fej nagyobb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma 
1 dz kicsi paradicsom püré
1,5 dl víz

Fűszerek:
őrölt fahéj
őrölt kömény
őrölt koriander
kurkuma
chilli
őrölt görögszéna
szerecsendió
szegfűszeg
kardamom
őrölt feketebors
pirospaprika


1 ek olajjal összekeverjük a fűszereket. A húst felkockázzuk és a fűszeres olajjal összekeverjük, állni hagyjuk.  Nem minden háztartásban fellelhető a fentiekben felsorolt fűszerkavalkád. Bár szerintem tartsunk bátran sokféle fűszert, mert ezek nagy része a török és az arab valamint a mexikói konyha elengedhetetlen tartozéka is. Ha azonban mégsem szeretnénk telezsúfolni a konyhaszekrényt fűszertartókkal, akkor ajánlom az "Asian Home Gourmet" termékeit. Elég sok helyen lehet őket kapni, párszáz forintos áron. Ezek a fűszerpaszták nem tartalmaznak tartósítószert, mesterséges adalékanyagokat. Csak olaj és fűszer keverékéből összeállított paszta. Esetleg a Fiddes Payne fűszerkeverékeiből érdemes otthon tartani, mondjuk az Athentic Tikka keveréket. Igaz, ez kissé drágább, de nem csak 1 alkalomra elegendő, mint az Asian Home Gourmet termékei. Így a rengeteg fűszer helyett ezeket is használhatjuk. 





A paradicsom héját húzzuk le, kockázzuk fel. A hagymát szintén kockázzuk fel. A maradék olajon pároljuk meg a hagymát, adjuk hozzá a bepácolt húst. Az esetlegesen a pácolóedényben maradt fűszerpasztát is kaparjuk a serpenyőbe. Pirítsuk meg a húst, adjuk hozzá a paradicsomot, öntsük fel vízzel, fedjük le és pároljuk puhára. Mikor megpuhult, adjuk hozzá a paradicsompürét és forraljuk össze. 



Sokszor adok hozzá sárgarépát, esetleg csicseriborsót.


2012. január 25., szerda

Lecsós sertésszelet

Ízig-vérig magyar étel. Remek. Nem is kell neki reklám.



Hozzávalók:
6 szelet sertéshús (én tarját használtam)
15 dkg füstölt szalonna
1 fej nagyobb vöröshagyma
1 kg paprika
1 kg paradicsom
só, bors
liszt
2 ek olaj

A húst felszeleteljük, enyhén klopfoljuk, sózzzuk, borsozzuk, kicsit lisztezzük. A hagymát félkarikára vágjuk, a paprikát kimagozzuk, felvágjuk. A paradicsom héját lehúzzuk, feldaraboljuk. Serpenyőben olajat hevítünk és megsütjük a hússzeleteket. Kivesszük a serpenyőből és melegen tartjuk. A szalonnát felkockázzuk, vagy vékony, gyufaszál vastagságú csíkokra vágjuk és a serpenyőben megpirítjuk. Rádobjuk a hagymát, paradicsomot, paprikát. Fedő alatt készre pároljuk, sózzuk, borsozzuk. Mikor megpárolódott, visszatesszük a raguba a hússzeleteket és összemelegítjük. 


Párolt rizzsel tálaljuk.


2012. január 22., vasárnap

Tiramisu fagylalt

Ismét bebizonyosodott, hogy David Lebovitz hatalmas fagylalt guru. The Perfekt Scoop című könyvéből készült ez a fagylalt is. 





Hozzávalók kb 1 liter fagylalthoz:
500 g mascarpone
2,5 dl zsíros tej
13 dkg cukor
csipet só
0,6 dl kávé likőr (Elég sokféle alkoholt tartok itthon, de kávélikőrt nem. 0,4 dl vodka (most pont Finlandia) és 0,2 dl kávé keveréke megtette kávélikőr helyett)
3 tk brandy v sötét rum (én brandyt használtam) 
kávészirup

Hozzávalók a kávé sziruphoz:
15 dkg cukor
2 ek melasz
1,25 dl kávé
6 tk holland kakaópor
1 tk vaníliakivonat

A kávészirup elkészítésével kezdjük. A cukrot, melaszt, kávét, kakaóport összekeverjük és közepes lángon állandó kevergetés mellett melegítjük. Mikor elkezd bugyogni, még 1-2 percig főzzük, de ne álljunk le a kevergetéssel. Vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a vaníliát. Hűtsük ki, tegyük hűtőbe, hogy teljesen hideg legyen használatkor. 
A fagylalthoz tegyük egy mixerbe az összes hozzávalót a kávészirup kivételével és keverjük addig, amíg selymes krém lesz belőle és a cukor is elolvad. Ezután tegyük fagylaltgépbe és készítsük el a fagylaltot. Mikor elkészült, kanalazzuk át a felét egy edénybe, amibe majd tárolni fogjuk. Erre öntsünk tetszés szerinti mennyiséget a teljesen lehűlt kávészirupból, majd öntsük rá a fagylalt másik felét is. 






Ha nincs fagylaltgépünk, akkor kanalazzuk át egy műanyag, zárható edénybe, és tegyük a mélyhűtőbe.  Kb 20-30 percenként alaposan keverjük át, hogy egyenletesen dermedjen. Mikor már majdnem megdermedt, vegyük ki a felét, öntsük rá a kávészirupot, öntsük vissza rá a fagylaltot és fagyasszuk készre. 




Tetejét csokoládés kekszmorzsával szórtam meg. 



Latte macchiato

Nem kávézunk. Igazi kávéfőzőnk sincs, csak egy kotyogó. A vendégek kedvéért van ez is. És hozzátartozik az igazsághoz, ha a vendég kávézni szeretne, akkor bizony csinál magának. A múlt nyáron néhányszor azonban vettem magamnak reggelire latte macchiatot. Boltit, előre elkészítettet, hűtőpultban kaphatót. Péksütemény mellé nem is olyan rossz.  Alig van benne kávé, épp csak megszínezi, picikét ízesíti a tejet. 



Hozzávalók:
2-3 dl tej
1 adag kávé (30 ml)
ízlés szerint cukor
kakaópor a tetejére





A tejet felhabosítjuk. Ha van erre alkalmas kávéfőzőnk, akkor felgőzöljük, ha nincs , akkor megmelegítjük a tejet és tejhabosítóval vagy habverővel habosítjuk. Én még habosítás előtt adtam hozzá a cukrot. A meleg, habos tejet egy hosszabb üvegpohárba öntjük. 



Az elkészített kávét lassan belecsorgatjuk. 
A kávé vidám csíkja jól elkülönül a tej és a tejhab találkozásánál. A tetejét megszórhatjuk kakaóporral, fahéjjal vagy a kettő keverékével. 



2012. január 21., szombat

Favabab / lóbab saláta

Idén nyáron ültettem fava babot. Nagyon hálás növény, nem igényel különösebb gondoskodást. Elültetjük, locsoljuk, a többit a napra bízzuk. Érdemes még zsenge korában leszedni, sárgaborsóhoz hasonló, diós íze így jobban érvényesül.  



Hozzávalók:

Favabab / lóbab
paradicsom
vöröshagyma
petrezselyem levél
citromlé
olívaolaj
só, bors

A babot megpucoljuk. Ez elég nehézkes és hosszadalmas, de közben vígasztalhat a tudat, hogy saját kertünkben termett, napról napra néztük a növekedését. Ezen az oldalon lépésről lépésre megnézhetitek, hogyan kell megpucolni.



A paradicsomot meghámozzuk, magját kikaparjuk, arra nem lesz szükség. Apróra vágjuk. A vöröshagymát szintén egészen apróra vágjuk. A petrezselyemzöldet is felaprítjuk, de nem túl finomra. Levélfűszerként fog funkcionálni a salátánkban, frissessége remekül kiemeli a bab különleges ízét. A zöldségeket összekeverjük, sózzuk, borsozzuk.  Meglocsoljuk olívaolajjal és citromlével.



Remek kísérője grillezett húsoknak. 

2012. január 17., kedd

Mátrai borzaska

Ismertem ezt az ételt annak ellenére, hogy nem is emlékszem, hogy ettem-e valaha étteremben ilyet. Zoli viszont az elmúlt 1-2 évben, mikor továbbképzéseken volt, ha csak tehette, mindig ilyet evett. Ezért is örültem meg, amikor anyukámtól kapott szakácskönyv olvasgatása közben ráakadtam a receptre.  


Hozzávalók:
6 szelet sertés tarja
2 db burgonya
4-6 gerezd fokhagyma
tej
liszt
1 db tojás
reszelt sajt
tejföl
só,bors

A fokhagymákat felaprítjuk, tejben elkeverjük. A húst enyhény klopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és a fokhagymás tejbe tesszük egy éjszakára, de legalább 2-3 órára. A burgonyát durvább reszelőn lereszeljük, és a tojásból, tejből, lisztből készített, sűrűbb palacsinta tésztába keverjük. Annyira legyen sűrű a burgonyás massza, hogy a hússzeleteket majd be tudjuk vele vonni úgy, h ne csorogjon le róla. A Húst a tejből kivessük, lecsepegtetjük,  enyhén lisztezzük, megforgatjuk a burgonyás masszában és forró olajban kisütjük. 



A tejfölhöz 1-2 gerezd zúzott fokhagymát keverünk, sózzuk, borsozzuk és a kisűlt hússzeletekre halmozzuk és megszórjuk a reszelt sajttal.  


Zolit kérdeztem, hogy milyen lett, ilyet evett az étteremben is? Ő azt mondta, hogy ott mindig rá volt sütve a tejföl és a sajt is. Megnéztem a neten, de ott sem találtam olyan képet, amin rá lenne sütve a sajt. Zoli erre azt mondta, hogy akkor biztos kárpáti borzaskát evett. :)
A sültkrumpli természetesen actifryban készült 2 mérőkanál olajjal 30 perc alatt nyers (nem mirelit) krumpliból. Nagyon finom lett. Bár nem lett igazán ropogós, de szerintem azért, mert nem nyitottam fel a fedelét, mikor elkészült, és a párában kicsit vesztett a ropogósságából. Erre majd figyelek legközelebb. 

2012. január 15., vasárnap

DNK RL90 -- dagasztás nélküli rozskenyér extra ropogós héjjal

Egy ideje dagasztás nélküli kenyeret sütök csak. Egyszerű az oka: már nem ébredek fel hétvégente 3/4 7kor. 8 órai kelés meg nem ideális egy 2-2,5 óra alatt elkészülő kenyér sütéséhez. Már terveztem egy ideje, hogy a normál liszt egy részét lecserélem rozslisztre. Az extra ropogós héj egy kis búzadara hozzáadásával érhető el. 




Hozzávalók 2 személynek elegendő cipóhoz:
2,5 dl liszt (BL-55)
1,25 dl világos rozsliszt (RL-90)
2 dl víz
1 tk szárítot élesztő
1,5 tk só
0,5 tk cukor


A lisztekkel elkeverjük az élesztőt, sót, cukrot. Hozzáöntjük a vizet, elkeverjük. Nem fog rugalmas tésztává összeállni, attól hígabb/ragacsosabb lesz. Kevés lisztet szórunk a tetejére, lefedjük és szobahőmérsékleten nagyjából 12 órát állni hagyjuk. Én kora este szoktam bekeverni a tésztát, így másnap reggel ébredésig elég ideje lesz dolgoznia az élesztőnek. Reggel búzadarát szórunk a deszkára, ezt vastagon liszttel megszórjuk, erre borítjuk a tésztát. Lisztes kézzel cipót formázunk belőle és negyed órát pihentetjük. A sütőt 220 C-ra előmelegítjük úgy, hogy egy fedeles tűzálló edényt is beleteszünk melegedni. Én jénaiban szoktam sütni. A forró edényt óvatosan kivesszük és beletesszük a cipónkat. Lefedve 30 percig sütjük. Utána mérsékeljük a hőfokot 200 C-ra és fedő nélkül még kb 8-10 percig sütjük. Rácsra téve kihűtjük. 



A búzadarától a cipó héja rendkívül ropogós lesz. A hozzáadott rozsliszt hatására a cipó nem fog úgy megdagadni, viszonylag alacsony, focaccia vastagságú cipócskánk lesz. Ez a rozs viszonylag kisebb sikér tartalma miatt van. Magas viaszont az élelmi-rost tartalma, aminek köszönhetően jó az élettani hatása.


2012. január 14., szombat

Zöldborsó főzelék rántás nélkül

Főzelék rántás nélkül? Igen. Sokféle módon sűríthetjük a főzelékeket liszt elhagyásával is. Íme néhány ötlet: saját magával, burgonyával, keményítóvel, vagy ha már mindenképp ragazkodunk a liszthez, akkor teljes kiőrlésű tönköly liszttel. 



Hozzávalók:
1 kg zsenge zöldborsó
1 db közepes burgonya
1 csokor friss petrezselyem

A zöldborsót annyi vízzel, amennyi ellepi, feltesszük főni. Mikor megpuhult, nagyjából az 1/3 részét kiszedjük és botmixerrel pürésítjük. A burgonyát egy finom/alma reszelőn lereszeljük, és a borsópürével együtt viszaöntjük a borsóhoz.



Újra forraljuk. A petrezselymet felaprítjuk és a besűrűsödött főzelékhez keverjük. Ízlés szerint sózzuk. 


Üde, divatos zöld színű lesz a főzelékünk, a bágyadt-sápadt fakó helyett. Ízében is kissé eltér a hagyományos módon készülttől. A mennyisége is kevesebb lesz. De érdemes kipróbálni. Krumpli és lencse főzeléknél elegendő a saját magával való sűrítés. Borsónál híg marad, ha nem használunk valami mást is. Használhatunk keményítőt is a sűrítésre, vagy teljes kiőrlésű lisztet. 

2012. január 11., szerda

Kakaós csiga

Limaránál 2 féle kakaós csigát taláhatunk. Én próbáltam mindkettőt. Ez most a gyorsabb változat. Nem rossz, de az igazi, az a békebeli kakaós csigája. Ha nincs annyi időnk, ez is megteszi, nagyon finom.



Hozzávalók a tésztához:
50 dkg liszt

csipet só
1 ek tejpor
3 ek cukor
1 db tojás
1 db tojássárgája

2,5 dl tej

2 dkg élesztő

8 dkg vaj megolvasztva 

   

Hozzávalók a töltelékhez:

5 dkg vaj felolvasztva

 cukrozatlan kakaópor

 porcukor



Az olvasztott vaj kivételével mindent elkeverek, tésztává gyúrom és 10 percig dagasztom. Kb. 10 perc után kis adagokban öntöm hozzá az olvasztott vajat, tovább dagasztom. Ezután  duplájára kelesztem. Lisztezett deszkára borítom és kb. 3 mm vastag téglalapra nyújtom. 

A vajat  elkenem a kinyújtott tésztán. Ezt meghintem kakaóporral, jó bőven, hogy a tésztát teljesen eltakarja sehol ne látszódjon át a tészta a kakaóréteg alól. A kakaót megszórjuk porcukorral, de jó vastagon. 
A kakaós-porcukros tésztát hosszabb oldalától kezdve feltekerem. 2 ujjnyi vastag szeletekre vágom.  Egy magasabb falú tepsibe tesszük őket szorosan, ekkor a tészta felfelé fog kelni, magasabb, puhább csiga lesz a végeredmény. Ha szellősebben tesszük, akkor laposabb, szélesen elterülő, ropogós péksütemény lesz az eredmény. Hagyom a tepsin még 30 percig kelni. 



A sütőt 180 fokra előmelegítjük és kb. 20 perc alatt készre sütjük a csigákat. 1 dl tejet felforrósítok egy tasak vaníliás cukorral. A kisült csigákat azonnal, még forrón megöntözöm a vaníliás tejjel.  Ettől lesznek puhák, szaftosak.


2012. január 7., szombat

Actifry kalandok -- crunchy, báránygerinc, bundáskenyér és brassói

Kalandos história, míg végre lett egy ilyen gépem.  Még a kísérletezős fázisban vagyok, de szerintem remek dolgokat készítek majd vele. Eddig ezeket készítettem:


Ropogós crunchy/műzli Tefal Actifryban készítve



Hozzávalók:
15 dkg pehelykeverék (árpa-, búza-, rozs-, és zabpehely)
5 dkg búzacsíra
5 dkg szezámmag
5 dkg mazsola
1 dkg pirított durvára tört dió
6 dkg durvára aprított mandula
20 dkg méz + 1 ek méz
7 dkg vaj
2 tk fahéj
2 k vanília kivonat
aszalt gyümölcs

A pehelykeveréket, diót, mandulát, szezámmagot, mazsolát keverjük össze és tegyük a gépbe. A vajat olvasszuk össze a 20 dkg mézzel. Keverjük hozzá a vanília kivonatot, fahéjat és a búzacsírát, majd a keveréket egyenletesen locsoljuk rá a gépben lévő magvakra. Kapcsoljuk be 10 percre a gépet. 



10 perc után csurgassuk rá az 1 ek mézet, és további 2 percig pirítsuk. Mikor elkészült kedvünk szerinti aszalt gyümölccsel keverjük össze, terírsük szét sütőpapíron. Ha kihűlt tegyük jól záródó dobozba.



Ehetjük magában, tehetjük joghurtba, esetleg tejbe is. Legközelebb csokoládé darabokat is keverek hozzá, miután elkészült és úgy terítem majd szét. Ez a mennyiség nagyjából 3 nap alatt elfogyott. Én joghurttal ettem, Zoli magában rágcsálta. Mondtam neki, hogy sosem gondoltam volna, hogy ekkora boldogsággal fog zabpelyhet rágcsálni :)



Piszke receptje adta az ötletet. 


Grillezett bárány Tefal Actifryban


Hozzávalók:

szétdarabolt bárányborda 
fűszerkeverék (én most füstölt paprika, chilipehely, himalája só, szegfűszeg, köménymag keverékét használtam)
2 tk + 1/2 mérőkanál chilis olaj

burgonya
harissza por
joghurt

A bordákat megszórtam a fűszerekkel, meglocsoltam a 2 tk olajjal és kb 10 percet állni hagytam. A mérőkanállal kimértem az olajat  és a gépbe öntöttem. Bekapcsoltam 1 percre. Utána beletettem a bordákat és kb 20 perc alatt megpirultak. 



Köretnek burgonyát hámoztam, felkockáztam, szárazra törölgettem és 1 mérőkanálnyi olajjal megsütöttem. Harisszaporos joghurttal igazán finom volt.



Bundáskenyér Tefal Actifryban

Ez nem volt az igazi. Bár szerintem azért, mert toast-nak való, szeletelt kenyérből csináltam. Zsömléből is meg fogom próbálni. Amúgy a szokásos módon készül a bundás kenyér az Actifryban is. Vagyis majdnem. A tojásokat felverjük, sózuk és 1/2 mérőkanál olajat öntünk hozzá. 1 mérőkanálnyit a gépbe öntünk és 1 percre bekapcsoljuk. Utána a tojásba mártott kenyereket beletesszük a gépbe és kb 4-4 percig sütjük mindkét oldalukat. Egy kicsit ropogós lett, de bundáskenyér ízű :)



Brassói Tefal Actifryban

Ezt nem fogom erőltetni. Nagyon száraz volt, semmi szaftja. De a krumpli az nagyon finomra sül benne. A húst legközelebb hagyományos módon készítem majd.