Fűszeres kenyér
Nem sűrűn fordul ez elő velem, de fél 10-kor ébredtem. Első gondolatom az volt, hogy így nem lesz kenyér reggelire. Második a négyborsos-fokhagymás sajt volt, amit tegnap este kezdtem el készíteni. Le is mentem és gyorsan megforgattam. Egyre kevesebb a nedvességtartalma. Jövő hét végére készen is lesz. A kenyérre azért nem kellet várni ilyen sokat.
Fűszeres kenyér
Hozzávalók:
25 dkg tönköly öregtészta
25 dkg grahamliszt
10 dkg kenyérliszt, vagy simaliszt és 1 tk sikér
2 dkg élesztő
2 dl tejsavó (lehet víz is, nekem a sajtkészítésből rengeteg savóm lett)
1 tk nádmelasz
1 tk só
2,5 dkg zabhely
2,5 dkg tönkölypehely
1-1 dkg szezámmag, fekete szezámmag, nigella mag, lenmag, napraforgómag, tökmag, durvára aprított mandula
2 dkg korpa
1 ek olaj
A savót langyosítottam, belekevertem a melaszt és az olajat. Dagasztó tálba tettem a száraz hozzávalókat majd hozzáöntöttem a nedves hozzávalókat. 10 percet dagasztottam, majd langyos helyen közel duplájára kelesztettem. Formáztam, formába tettem, újra kelesztettem.
Pengével hullámvonalat metszettem a tetejére és 200 C-os gőzösített sütőben 40 perc alatt megsütöttem.
Mivel szinte csak graham lisztből készült és nagy százalékban tartalmaz magvakat, ezért nem lesz olyan lágy és levegős, mint egy hagyományos kenyér. Mi (még Zoli is) nagyon szeretjük. Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de intenzív fűszeressége ellenére, még mézzel megkenve is remek reggelire.
Megjegyzések