Baharati kebab

Tegnapra terveztem ezt vacsira, de totál elszenesedett a krumpli, amíg én a kertben locsoltam. Aztán Zoli hozott kontyos kenyeret, és azt ettük a saját készítésű túróból készített kőrözöttel. Ma először a kertet intéztem el, utána jött a főzőcske.
Baharati kebab petrezselymes-fokhagymás pirított burgonyával
Hozzávalók:
Csirkemellfilé
Baharati fűszerkeverék (paprika, kakukkfű, koriander, feketebors, rózsabors, szerecsendió, gyömbér, hagyma, fokhagyma, babérlevél)
Só
Burgonya
Fokhagyma ízlés szerint
Kis csokor petrezselymzöld
A burgonyát hámozzuk, felkockázzuk. Serpenyőben kevés olajat hevítünk, a burgonyát kicsit lepirítjuk. Sózzuk, kevés vizet aláöntve fedő alatt pároljuk. Közben a csirkemellett felkockázzuk és nyársakra húzzuk, fűszerezzük. Egy serpenyőben kevés vaj+olívaolajon körben megsütjük. A készre párolódott burgonyához a végefelé hozzáadjuk a felaprított fokhagymát és petrezselymet. Hétfőn vettem ezt a szuper fokhagyma aprítót. Mindenhol azt hallani, hogy szentségtörés fokhagymaprést használni, a fokhagymát késsel kell felaprítani. Az a baj ezzel, h nem szeretem, ha hagyma szagú a vágódeszka. De ezzel a kis szerkezettel ennek vége. Fent van egy kis videó róla.

Sent from my iPhone
Megjegyzések