Hideg / éjszakai kelesztésű kenyér

Ha nincs időnk / életerőnk hagyományos módon sütött friss kenyeret tenni reggel az asztalra, akkor a DNK - dagasztás nélküli kenyér - mellett ez az éjszakai kelesztésű kenyér is megoldás lehet.  Limaránál találtam rá.


Hozzávalók:

2 dl víz
0,7 dl tej
2 tk só
2 ek olaj
2 ek burgonyahehely v maradék burgonyapüré (el is hagyható)
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
30 dkg BL80 kenyérliszt v sima liszt + 1 ek búzasikér
1 tk cukor
2,5 dkg élesztő
ha teljes egészében sima BL55-ös lisztből készítjük el a kenyeret, úgy is nagyon jó lesz.





Ha lehet, akkor hideg hozzávalókból készítsük a tésztát. Az összes hozzávalót elkeverjük és nagyjából 20 percig dagasztjuk. HIDEG helyen duplájára kelesztjük. Ez kb 1,5 óra. Erőteljesen átgyúrjuk és megformázzuk. Fém formát sütőpapírral kibélelünk. A megformázott kenyer alját és oldalait belisztezzük, így teszük a kibélelt formába. Egy nagy zacskóba tesszük és 8-10 órára mehet is a hűtőszekrénybe. Reggel vesszük a hűtőből és a zacskóból is. Betesszük a hideg sütőbe és 220 C-on 45 percig sütjük gőzös sütőben. Ezt úgy érhetjük el, hogy egy kis tűzálló tálkában vizet teszünk a sütő aljába. Kb negyed óra után takarjuk le, ha nagyon pirulni kezdene. 


Nagyon finom, nagyon lágy kenyerünk lesz, amihez nem kell korán kelnünk. Ébredés után 3/4 óra, és az asztalunkon az illatos friss kenyér. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések