A nagy kínai teszt

Azt hiszem, hogy lassan eljön az az idő - de az is lehet, már eljött -, hogy fel kell álljak és azt kell mondjam: - Sziasztok, Lilla vagyok, és FÜGGŐ vagyok! Akár a csoportterápia, akár az egyéni esetkezelés órára vagy a szenvedélybetegségek órán elhangzottakra gondolok vissza, egy biztos: aki beismeri az addikciót, már a gyógyulás útjára lépett. Hogy miről is beszélek? A FREE SHIPPING okozta kóros extázisról, ami hetek óta tombol nálam. Telefonommal már eddig is szimbiózisban éltem, de mára már 4 különböző app teszi lehetővé, hogy bárhol is vagyok, ne fogyjak ki a temérdek, filléres kínai kacat kínálatából. Hihetetlen áron és ingyenes szállítással jönnek házhoz Hongkongból a csodás, kínai, műanyag, nélkülözhetetlen termékek, rendeléstől számított 5-10 napon belül. Most leteszteltem, hogy mennyire is nélkülözhetetlenek ezek a csodadolgok. Természetesen Zoli előre megmondta, hogy sz@rt sem ér egyik sem, de a nagy kínai teszt most eldönti, melyikünknek volt igaza! 
Úgy gondolom, hogy a telefontok és a billentyűzet védő szilikon egyértelműen bebizonyította, hogy igen, tényleg jók. Bár a telefontok Angliából  jött és nem volt ingyenes a szállítás, és az is kiderült, hogy a leather csak műbőrt jelent :) .
A billentyűzet védő pedig angol klaviatúrán érzi jól magát, mert a magyar ékezeteket nem jelöli, és qwerty, nem pedig qwertz. Mármint a jelölést tekintve. De sebaj, tudom én, hogy a felső sorban a z van és nem az y, hiába van az ráfestve a szilikon coverre. De 1,6 $-t mindenképp megért. 
Szóval ezek rendben is vannak, de nézzük a konyhai eszközöket: a töltöttszendvics készítőt és a tojásnyomorítót -- ahogy én nevezem őket:


Kenyér-pita készítő:

Nézzük, hogy mit ígér a reklámfotó:


És amilyen valójában:



Egy pont a látványra, mert az tényleg olyan, mint a képen. Akkor nézzük, hogy működik-e. Elvileg egy szelet kenyérre tesszük a tölteléket. Ez lehet bármilyen majonézes saláta, rántotta, felaprózott sülthús, csak a fantáziánk és a hűtőben lévő dolgok szabhatnak határt. Erre kerül a másik szelet kenyér. És most jön a varázslat: a műanyag négyzettel a szendvicset kivágjuk a saját héjából. Eközben a nyomás hatására a kenyér széle annyira "összeragad", hogy teljesen lezárja a szendvicsünket körben. 


A kenyérre tojásos töpörtyűkrémet (recept később) kentem úgy, hogy a széleire nem kentem, mert különben kifolyik összenyomáskor. Egy karika paradicsomot tettem rá. Befedtem a másik szelet kenyérrel, és kivágtam a héjából. 
Ez nem az első próbálkozás volt. Az elsőnél túl kicsi volt a szeletelt formakenyér. Pont akkora volt, mint a műanyag keret. Mikor rátettem a kenyérre, pont belefért, úgyhogy nem tudta vágás közben  a szélét összenyomni. Ok, tehát a kenyér méretére nem árt odafigyelni. 
Mikor jó erősen lenyomtuk körben a formát, levesszük a széléről a levágott szélet. Zoli azzal jött, hogy ez gazdaságtalan, mert csak kidobjuk ezt a részét a kenyérnek. De nem kell kidobni. Whiskey szívesen megeszi. De felkockázzuk, megpirítjuk és kész is a kruton a levesünkhöz. Vagy megszárítjuk, ledaráljuk zsemlemorzsának. De tehetjük fasírtba is.  Na de lássuk, hogy működik-e, és lett-e kenyérpitánk:


Ahogy a mellékelt ábrák mutatják, nem működik. A felső kenyér elszakadt és a szélek sem nyomódtak össze mindenhol. Próbáltam már rántottával is, akkor is ilyen eredménnyel jártam. Arra gondoltam, hogy biztos vastag volt a töltelék, azért tört el a kenyér. De ez most igazán vékonyka töltelékkel készült, és mégis. Talán ha nem szeletelt formakenyérrel próbálnám, hanem normális kenyérrel, és vastagabbra vágnám a szeleteket. Talán akkor nem repedne el. És akkor talán a szélei is összepréselődnének rendesen. Zoli minden esetre megjegyezte, hogy ennyit a kínai hülyeségekről, és ő megmondta, meg normális ember magától is látta volna, hogy ez hülyeség. És akkor most kidobtam 2,45$-t az ablakon, és mehet a szelektívbe a szendvicskészítő.  De megnyugtattam, hogy nem fogom kidobni, mert ha másra nem, hát jó lesz süteményformának, ha lekváros táskát készítek, mert ezzel könnyebb lesz négyzet alakúra vágnom a tésztát. 
A működésre 0,5 pont, mert nem bizonyosodott be az, hogy működik, de szerintem az sem, hogy nem működik.

Tojás, sushi, rizs forma

Nézzük, hogy mit ígér a reklámfotó:


És amilyen valójában:


Egy pont a látványra, mert az tényleg olyan, mint a képen. Akkor nézzük, hogy működik-e.  Működése rém egyszerű. Tojást főzünk. Keményet. Megpucoljuk, beletesszük a formába. Nekem első ránézésre kicsinek tűnt a forma, de egy Mes tojás szépen belefér. Kicsit eligazgatjuk, és rápattintjuk a tetejét. Nagyjából 20-25 percig volt a formában. 


 Ez tökéletes! Pont olyan, mint a reklámfotón. Nekem még a fröccsöntés is tetszik a szélén :) A halacskásat nem próbáltam ki, de valószínűleg az is működik. 4,4$-t mindenképp megérte szerintem a 2 db formázó. Már régóta tervezek egy olyan partit, amire különféle hidegtálakat készítek. Azt hiszem, méltó dísze lesz a formázott tojás a tálaknak.

Megjegyzések

KicsiKató üzenete…
Ez a tojásos cucc szuper:))) Egyébként ebayen lövöd őket vagy hol?
Lilla üzenete…
Ezek az eBayról valók. De ha beírod a google-ba, h free shipping china és pl. toy, handbag stb. akk millió oldalt kiad, és ezek nagy része olcsóbb, m az eBay.

Népszerű bejegyzések